Szenvedni
könnyebb, mint látni a szenvedést
Legeza
József,
görög katolikus pap
Súlyos beteg lettem
kb. egy éve. Az első gondolatom betegségem felfedezése
után az volt, hogy Jézus nem ringatta álmokba híveit és tanítványait. Nem ígért
gondtalan, szenvedés nélküli életet. Megmondta tanítványainak: „én veletek
vagyok minden nap a világ végezetéig”, de ezzel nem ígérte meg, hogy mentesek
leszünk a szenvedéstől. Sőt világosan megmondta, hogy nem nagyobb a szolga az
uránál, s a tanítvány a mesterénél. Tehát ha ő hordozta a keresztet, akkor mi
is hordozni fogjuk, ha ő szenvedett, akkor nem biztos, hogy mi nem tesszük.
Szent Péter azt írta levelében: „Ne ütközzetek meg azon a tüzes kohón, amelyen mindannyiatoknak át kell menni, mintha valami hallatlan
dolog történne veletek”.
A szenvedés önmagában
nem jó, de szeretetből felvállalt szenvedés felemelheti a lelkünket,
megmutathatjuk Istennek, hogy akkor is ragaszkodunk hozzá, hogy ha nem az élet
napos oldalán járunk. Jézus azt mondta: „eljött az óra, hogy megdicsőítsem az
Atyát”. S abban az órában el kezdett szenvedni. Bármennyire is vért sajtolt a
homlokára az atyai akarat teljesítése, de ki tudta mondani: „Legyen meg a Te
akaratod” és megmutatta, hogy mindig, minden körülmények között szereti az
Atyát és az embereket, sem élet, sem halál, se magasság, se mélység, semmi de
semmi, még a szenvedés sem szakíthat el Isten szeretetétől bennünket. Isten
Fiának bizonyult, nekünk is annak kell maradni a
szenvedésben is.
Nem azt kell tehát
kérdezni, hogy miért? Hanem hogy mi célból? Tudtam, hogy ha valamit
kivesz Isten a kezemből, akkor azt azért teszi, mert más valamit akar adni.
Tehát nem az a lényeg, hogy mit hoz a holnap, hanem az, hogy Ki hozza. A
szenvedés nem passzív, terméketlen, meddő, kiesett idő, hanem életünk
legproduktívabb, leggyümölcsözőbb, legaktívabb időszaka lehet, ha megtanulunk Isten oldalán járni.
Akinek seb van a
kezén, lehet, hogy nem tud másokkal versenyt dolgozni, de az
biztos, hogy nem fog törni, zúzni, hanem a fájós kéz tapintatával nyúl mindenhez.
A sebes, fájós lábban nem leszünk a síkfutás nyertesei, az
biztos, de nem fogunk tudni úgy rúgni sem, hanem a fájós láb óvatosságával
fogunk lépkedni. Mennyire másként festene a világ, ha a sebes kéz tapintatával,
gyöngédségével, a fájós láb óvatosságával, finomságával közelítenénk egymáshoz.
Aki szenved, vagy szenvedett már, nem tud fölényes, nyers, vad lenni. Le kell
esni a lóról, mint Szent Pálnak, hogy meglássuk Jézust, és az Ő jelenlétét az
emberekben.
A szenvedésben a kicsi
nagy lesz, a nagy kicsi, ami fontos, az mellékessé
válik, ami mellékes volt az fontossá válik.
S ha vannak az
embernek szerettei, és kinek nincsen, akkor a szenvedésben az a jó, hogy nem ők,
a feleségem, a gyermekeim szenvednek, hanem én. Bár nekik sokkal nehezebb volt,
mert szenvedni mindig könnyebb, mint látni valakit, aki szenved, és végül is
enyhíteni a szenvedésén, együtt lenni vele tudunk, de nem tudjuk átvállalni
szenvedéseit.
Sok mindent odaadnék
az életemből, de a szenvedéseimet nem, mert életemet azok alakították leginkább
jobb irányba.