Ave Maria

Rövid történetet szeretnék most elmondani.

Énekesnő vagyok. Tavaly a karácsony előtti héten két templomi koncertem és egy fellépésem volt. A koncertek anyagát lemezemről válogattam és természetesen bennük szerepelt Gounod Ave Mariája is. A fellépésre csak egyetlen darabot kértek, s bár a gyönyörű Ave Maria szinte kínálta magát, rövid gondolkodás után mégis a Tosca imáját választottam. Sokkal mutatósabb, nagyobbat lehet benne énekelni, biztos siker lesz. (Ha valaki nem ismerté, Puccini Tosca c. operája egy énekesnő szerelméről szól, aki nem tudja megmenteni kedvesét a haláltól. Híres áriája végén így énekel: „Oh mondd miért, hogy elhagyott az ég?”)

A történet, amit elmondanék tulajdonképpen itt kezdődik.

Már döntésem pillanatában valami, vagy inkább Valaki azt súgta, hogy nem jól választottam. A fejemben makacsul visszahangzott az ária utolsó sora: „Oh mondd miért, hogy elhagyott az ég?!”

Hiszen én ezt nem így érzem! Én nem így gondolkodom! Tudom, hogy Isten soha el nem hagy, csak megpróbál újra és újra, hogy megerősítsen a küzdelemben! – kavarogtak bennem a gondolatok. A lelkem nyugalma elszállt, de a döntésemet nem változtattam meg.

A koncert életem talán legnehezebb fellépése volt. Csak a pályán eltöltött évek tapasztalata volt az, ami segített úgy énekelni, hogy a közönség semmit ne halljon szörnyű belső küzdelmeimből. Isten segítsége nélkül, mert úgy éreztem, hogy erről van szó, majdnem kevésnek bizonyultam! Otthon kedvenc könyvemhez menekültem, fáradt és összetört voltam, mintha teljes estéket énekeltem volna végig.

Sziénai Szent Katalin, XIV. századi írástudatlan parasztlány Isten által sugallt, írnokoknak diktált levelei mindig megerősítenek, vagy éppen eligazítanak a bajban. Istenem! – gondoltam – Ugye hibáztam?! Szólj hozzám!

Szent Katalin könyvét a 191. levélnél felnyitva, a következőket olvashattam: …az Egyház javáért harcolj, ne a magad javáért… személyeddel, hivatásoddal segítsd és szolgáld hűségesen a szent Egyházat… a szent kereszt zászlaja soha ne távozzon szívedből és elmédből!

Aszódi Mária