A kereszt elfogadása
Egy busznyi lengyel
hívő indult a medjugorjei
Szűzanyához, akik július 1-én,
hétfőn hajnali ötkor komoly balesetet szenvedtek. Az utasok
közül 19-en egyenesen megérkeztek a Szent Szűzhöz.
Hogy miért pont
azok és miért pont most? Isten útjai
kifürkészhetetlenek, fogadjuk el alázattal a helyzetet.
A buszban az első
ülésen ült egy ferences szerzetes, Stefán
atya, aki a baleset közben a busz ablakán keresztül, fejjel
előre kiröpült, egy mélyedésbe esett, majd a busz
egy része ráfordult. Összevagdalva nyaka, arca, karja,
négy bordája eltörött, ami miatt lélegezni nem
igen tudott.
A mentés
során a Kútvölgyi kórházba került, ahol
lélegeztető gépen volt öt napig. Közben sokan
imádkoztak hazánkban is a balesetet szenvedettekért,
egyesek külön az atyáért is.
Pénteken
levették a lélegeztető gépről. Amint telefonhoz
jutott, első dolga volt, hogy hozzátartozóit
felhívja, megnyugtassa. Közben még szippantgatott
néha-néha egy kis oxigént.
Sikerült
elintézni, hogy magához vehesse az
Oltáriszentséget, mely szemmel láthatóan nagy
örömmel töltötte el. Ragyogott az arca az
örömtől, amikor latinul elimádkoztuk közösen az
Ave Maria-t.
Sikerült
szereznünk tolmácsot is. Az ő
segítségével kérdeztük, hogy mit kér? A
válasz rövid, tömör volt: „Jézus
kenyerét”.
Szép
összefogás alakult ki körülötte. Az osztályon
nagyon megszerették az atyát. Többször
hangoztatták: „bár minden betegünk ilyen lenne”.
Stefán atya állapota
rohamosan javult. Kilenc nap után a kórházból
kiengedték. A tizedik napon este hazarepülhetett. Először
Varsóba kísérték, ott is
átvizsgálták. Minden lelete negatív volt!
Az atya a
kórházi osztály összes dolgozójának a Czenstohovai Szent Szűz képét
küldte ajándékba, hálája jeléül.
Isten útjai
kifürkészhetetlenek.
Nagy
élményt jelentett számunkra, hogy az atyát ilyen
gyorsan meggyógyította az Úr, biztos még sok embert
kell vinnie a Szűzanyához.
Köszönjük
Urunk, hogy mi is segíthettünk egy kicsit Stefán
atyának a kereszt viselésében, annak
enyhítésében, és láthattuk, tapasztalhattuk
csodálatosan gyors felépülését. N.J.