Imádkoztunk még egy darabig

Miskolcon éldegéltünk egy családi házban. Nagy kert, kutya, macska, madár, egér, ami kell. A ház azonban bőven hagyott kivetnivalót maga után, úgyhogy el is határoztuk, hogy odébb állunk, mert tarthatatlanná kezdett válni a helyzet. Elkezdtük hirdetni a házat. Egy ismerősünk azt mondta, hogy maximum egy vaknak fogjuk tudni eladni, olyan rossz állapotban van. Sebaj... Eltelt egy hónap, aztán kettő, aztán három. Eltelt egy év, aztán kettő, aztán... Kezdtük feladni a reményt. Az egyik téli napon egy kedves ismerősünk temetésére utaztunk Budapest közelébe. Nagyon közel állt hozzánk, a Fokolár közösség egyik magyarországi alapítójának számított. Amikor véget ért a szertartás, családostul odavonultunk a sírja mellé, körbe álltunk és elkezdtünk imádkozni. Azt kértük tőle, hogy ha a Jóistennek van valami terve ezzel a miskolci lakással kapcsolatban, legyen kedves, járjon már közben értünk. Imádkoztunk még egy darabig, aztán visszautaztunk Miskolcra. Amint beléptünk a házba, észrevettük, hogy az üzenetrögzítőn van egy még nem meghallgatott üzenet. Valaki a házunk felől érdeklődött. És ő vette meg!

Azóta is az egyik legnagyobb csodaként tartom számon.

G.Á.