A kegyelem gyümölcse

Missziós hétre készült plébániánk. Folyamatosan gyűltek az elképzelések, hogy mi mindent kellene szerveznünk. Közösen megállapítottuk, hogy elsődleges célunk reálisan csak az lehet, hogy a plébániához jelenleg valamilyen szinten kötődő emberek között elérjük a hit elmélyítését. Ha ez sikerül, ez már komoly eredmény lesz. Ha mindezek mellett külső embereket is sikerülne megszólítani az plusz öröm lenne.

Én alapvetően a lelki háttérrel igyekeztem foglalkozni. Ezt Don Bosco látomása alapján a napi szentségimádásban és a napi rózsafüzérben, illetve a Szent Mihály ima vissza hozatalában igyekeztem meghatározni.

A rózsafüzérekért és a napi szentségimádásért négy hónapon keresztül küzdöttem minden megbeszélésen – lényegileg eredménytelenül. Csak három napon lehet rózsafüzér, a többi napba nem fér bele. A napi szentségimádás pedig olyan szokatlan, és különben is… A nyílt küzdelmemet ekkor feladtam, visszahúzódtam. A háttérben azonban még intenzívebbé tettem az imámat és a papokért böjti felajánlásokat tettem.

Érdekes módon egy hét múlva kiderült, hogy mégis lehet minden nap rózsafüzért imádkozni. Pár nappal később tisztázódott, hogy a központilag éppen erre az időszakra eső egész napos szentségimádás alatt az Oltáriszentség rózsafüzért el lehet imádkozni. További csodálattal hallottam a hírt, hogy a missziós hetünk megkezdése előtt egy héttel kihirdetésre került, hogy a következő naptól minden nap csendes szentségimádás lesz a reggeli két szentmise közben. Ez természetesen nem csak a missziós héten maradt így, hanem azóta is tart.

Hálával telik meg a szívem, hogy az isteni kegyelem elegyengette, hogy a nemes cél megvalósuljon, de ne az én érdememként!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek! Most és mindörökké! Ámen. Jánossy Gábor