Fogadjuk
el az Ő akaratát
Az ima erejéről
már sokszor meggyőződtünk. Természetesen ne mi
akarjuk megszabni Istennek, hogy mi történjen, bízzuk
akaratára, hiszen Ő nagyon szeret minket
és azt teszi, ami nekünk a legjobb.
Egy fiatal házaspár nagy örömmel
készült első gyermekük fogadására. Minden
rendben zajlott, a baba időre született, nem is nehezen, és
mégis fájdalmas kétségbeesés zuhant a
családra, hiszen Benedek agyvérzést kapott, jobb keze
megbénult és fejét nem tudta forgatni.
Én a
síró nagymamával találkoztam, aki éppen
menyéhez készült bemenni a kórházba.
Próbáltam vigasztalni, és kértem mondja meg a fiataloknak,
városmajori imacsoportunk imádkozni fog, hogy a kicsi
meggyógyuljon, de ők is segítsenek.
Éppen aznap
este jöttünk össze kb. tizenheten. Kértük a
jó Istent, hogy segítse ezt a kis családot elfogadni az Ő
akaratát, de ha lehet, gyógyítsa meg a kis Benedeket.
Két
hétig volt a baba a kórházban, és az agyát
ellepő vér kezdett felszívódni, haza is
vihették. Hat hét után a kontroll
CT-vizsgálat tiszta, szép agyat
mutatott, a még puha koponyacsontok rugalmasan tágultak és
a vér, amely előzőleg ellepte a baba agyát, nem nyomta
meg az idegeket. Mozgatta már a kezét, forgatta a fejét.
Most Benedek
elmúlt fél éves és kedves, mosolygós,
nyugodt, teljesen gyógyult kisfiú. A család
hitében megerősödött! Dicsőség Istennek!
R. Zs.