A
„vihar” elült
A történet
mindannyiunk számára ismerősen kezdődött.
Jó
néhány csekkel a zsebemben, szorongva léptem be a kis
posta ajtaján. Félelmem nem is volt alaptalan. A pénz be-
és kifizetés feliratú
ablak előtt hosszú sor kígyózott. Én a sor
végére kerültem és szokásom szerint a rózsafüzért kezdtem imádkozni.
Néhány
perc türelmes várakozás után egy férfi a
fogai között megjegyzéseket kezdett sziszegni. Valaki mellette
vette a lapot és már ketten
szidták a lassú ügyintézést. Hamarosan
bekapcsolódtak a kórusba mások is. Nyári vihar
támad ilyen hirtelen a semmiből, ahogyan az emberek haragja
elszabadult. Hangosan kiabálva szidták a Postát, a
dolgozóit és végül már egymást is.
Ijedten néztem magukból kivetkőzött
embertársaimra, majd elővettem azt a ki üveget, ami mindig
nálam van, és amiben szenteltvizet tartok. Jó pár
cseppet a dühöngőkre hintettem, persze
észrevétlenül.
A hatás nem
maradt el. Amilyen gyorsan jött a „vihar”, olyan gyorsan el is
ült. Az emberek mintha rossz álomból ébredtek volna,
úgy néztek egymásra. Már nem követelték
a panaszkönyvet, nem akarták megverni sem a postást, sem
egymást. Sőt a hangadó férfi a befizetés után további jó
munkát kívánva távozott.
Én
csöndesen hálát adtam Istennek, mert újra
bebizonyosodott, hogy Ő velünk van a világ
végezetéig!
Aszódi Mária