A „vihar” elült

A történet mindannyiunk számára ismerősen kezdődött.

Jó néhány csekkel a zsebemben, szorongva léptem be a kis posta ajtaján. Félelmem nem is volt alaptalan. A pénz be- és kifizetés feliratú ablak előtt hosszú sor kígyózott. Én a sor végére kerültem és szokásom szerint a rózsafüzért kezdtem imádkozni.

Néhány perc türelmes várakozás után egy férfi a fogai között megjegyzéseket kezdett sziszegni. Valaki mellette vette a lapot és már ketten szidták a lassú ügyintézést. Hamarosan bekapcsolódtak a kórusba mások is. Nyári vihar támad ilyen hirtelen a semmiből, ahogyan az emberek haragja elszabadult. Hangosan kiabálva szidták a Postát, a dolgozóit és végül már egymást is. Ijedten néztem magukból kivetkőzött embertársaimra, majd elővettem azt a ki üveget, ami mindig nálam van, és amiben szenteltvizet tartok. Jó pár cseppet a dühöngőkre hintettem, persze észrevétlenül.

A hatás nem maradt el. Amilyen gyorsan jött a „vihar”, olyan gyorsan el is ült. Az emberek mintha rossz álomból ébredtek volna, úgy néztek egymásra. Már nem követelték a panaszkönyvet, nem akarták megverni sem a postást, sem egymást. Sőt a hangadó férfi a befizetés után további jó munkát kívánva távozott.

Én csöndesen hálát adtam Istennek, mert újra bebizonyosodott, hogy Ő velünk van a világ végezetéig!

Aszódi Mária