A rózsafüzér erejének megtapasztalása életemben

Szeretném saját élményem elmondásával is megerősíteni a rózsafüzér és a Szűzanya különleges segítő erejét és belé vetett szilárd hitemet, tanúságot akarok tenni erről itt és most...

Fiatal házasok voltunk, amikor 1949 elején politikai okokból bebörtönözték a férjemet. Tehetetlenül álltam az események előtt, mert akkoriban mást nem lehetett tenni. Első gyermekemet vártam és mérhetetlenül kétségbe voltam esve, mit tegyek, mit tehetek egyáltalán, hiszen még a helyet sem tudtam, ahol férjemet kereshetem.

Egy szó, mint száz, a hit és a bizalom nem jön magától és azonnal. Meg kell szenvedni, sírni kell érte, a fájdalom mélységeibe kell süllyedni és viselni kell a keresztre feszítettséget. Akkor, lassan feldereng a bizalom, a „hátha tud segíteni valaki”.

Szinte „magától” kínálkozik a Michelangelo által megfestett mennyből lecsüngő rózsafüzér. Bele lehet kapaszkodni. És ott van egy kéz, azt is meg lehet ragadni és szorítani, egyre jobban szorítani.

Öt év telt el. Szinte naponta jártam ki Máriaremetére, a rózsafüzéremet pedig teljes bizalommal felakasztottam a kegytemplom akkor még hozzáférhető fájára, legyen ott helyettem akkor is, ha én nem vagyok. Szakadatlan imáim egyesültek Franciaországban lévő anyósom és sorstársaim imáival. Végül, öt év után a rejtett recski tábor megszűnt, a férjem túlélte a haláltábort és hazajött. Kilenc hónap múlva megszületett az egyik kislányom, akit a „hála” gyermekeként Mária Erzsébet Annának neveztünk el. A második kislánynál is ragaszkodtam Máriához, azért kapta a Marianna Dóra nevet.

Bármi is történt azután Máriába vetett szilárd hitem megmaradt, tudom, hogy vigyáz a világban szerteszét szóródott családomra, legyenek már az égben vagy még a földön.

Ne felejtsd el, Testvérem, „Mária mindig segít, minden időben”

Görgey Edit