A hang

Sok-sok évvel ezelőtt történt az alábbi eset.

Drága Nagyszüleimhez utaztam autóval Szolnokra. Ragyogó napos időben gyorsan haladtam. Már a Monorierdő előtti felüljárónál jártam. Előttem lassan baktatott valaki, személy vagy teherautó lehetett, nem emlékszem. Csak azt tudom, hogy még a felüljáró előtt meg akartam előzni. Hátranéztem és miután senkit nem láttam, indexszeltem és már húzódtam volna ki balra, amikor meghallottam azt a figyelmeztetést: „Ne menj!”

A múló évek sem halványították el bennem ezt az élmény! Mintegy újra és újra lejátszott videofelvétel hangja és képei. „Ne menj!” – mondták. S bár az index folyamatosan kattogott, én mégsem előztem, hanem újra a visszapillantó tükörbe néztem. Egy autó közeledett és száguldott el mellettem olyan sebességgel, hogy ha én mégis előzök, bizonyára sem belőlem, sem az előttem araszolóból nem maradt volna más, csak néhány roncsdarab.

A „hang” – rögtön tudtam kinek a hangja –, akkor megmentette az életem. Az idő múlásával, ahogyan a szívem egyre jobban kinyitottam Isten felé, úgy élesedett a „hallásom” is Istenben.

Ma már számtalan hasonló élményt őrizve, hiszem és remélem, hogy sorsom, életem irányítójává vált az Úr – hangja!

„Akinek van füle a hallásra, az hallja meg!” (Lk 8,8)

Aszódi Mária